Egyedülálló tapasztalat volt. Pont akkor jött, amikor érzelmileg szükségem volt rá, hogy mély levegőt vegyek, és erre a művészet bizonyult a legjobb eszköznek. A kurzus lehetőséget adott arra, hogy fantasztikus emberekkel találkozzam és osszam meg a tapasztalataimat, együtt alkossunk, különböző témákat vitassunk meg és tanuljunk. Tényleg megváltoztatta az életemet, a társasággal való együttlét sokkal empatikusabbá, érzékenyebbé és tisztelettudóbbá tett a mássággal szemben. Végül pedig valami hatalmasat adott nekem, a szeretetet. Ez valami olyan, amit érdemes lenne megismételni.
Maga a kurzus mindannyiunknak egy csodálatos tapasztalatot jelentett, a személyközi kapcsolatok és barátságok miatt, amelyeket a három hónap alatt építettünk ki. Mindannyian úgy éreztük, hogy a rendelkezésünkre álló idő túl rövid volt, és ez talán azt jelenti, hogy valami jót vittünk végbe.
Azt hiszem, ez egy lehetőség, egy ajtó, ami kinyílt. Egy ajtó, amelyen nem úgy megyünk át, hogy elhagyjuk azt, akik vagyunk, hanem minden tapasztalatunkkal lépve be rajta, cipelve a hátizsákot, amely néha elnehezít, és amelyet most könnyebbnek érzek. Úgy érzem, segített abban, hogy még inkább önmagunk legyünk, hogy felfedezzük, mi van bennünk, és kik vesznek körül.
A kurzus segített abban, hogy jobban megnyíljak az alkotási folyamatban, a gondolkodásmódomban, a színészi játékban is. Ugyanakkor segített, hogy kapcsolatba kerüljek más emberekkel művészekkel és különböző témák szakértőivel, akik hozzájárulásukat adták ehhez a művészi megnyilvánuláshoz.
Ritka élmény volt, az önfelfedezés és a másikkal való találkozás folyamatának megélése. Lehetővé tette, hogy áttörjem az összes gátlásomat. Megváltoztatta a művészetről és általában az életről alkotott elképzelésemet. Rájöttem, hogy az alkotás során a megosztás a legszebb dolog, mert abból származnak az élet legszebb dolgai.
Volt szerencsém a kezdetektől fogva részt venni a DAB projektben és radikális változást tapasztaltam személyesen magamban, valamint abban, ahogyan a művészetet látom és érzem.
Általánosságban elmondható, hogy ezek a kurzusok segítettek önmagam újrafeltalálásában. Ez létfontosságú az életünkben, nem élhetünk megrekedve abban, hogy “nem tudom megcsinálni”. A kurzus segített elfelejteni, hogy vajon mások mit mondhatnak arról, amit csinálok, segített abban, hogy valóban éljek, és erre csak a művészet képes. A művészethez való viszonyom gyökeresen megváltozott, mindig is jobban szerettem a művészetről elmélkedni, de most már alkotni is szeretek, még ha nem is akarom magam hivatásszerűen ennek szentelni. Ez a kurzus adta a lökést, hogy csatlakozzak az iskolai kórushoz, hogy önarcképet készítsek, hogy fotózzak másokat, pedig nem értek a festészethez, sem a fotózáshoz. Ez a kurzus képes volt megszüntetni bennem a szégyenérzetet, a magammal és másokkal kapcsolatos előítéleteket, és úgy gondolom, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a mögötte álló emberek képesek arra, hogy mi, akik részt veszünk benne, úgy érezzük, hogy egy biztonságos, befogadó helyen vagyunk. Nincs szebb dolog mint másoktól tanulni és otthon érezni magunkat olyan emberek között, akiknek éppen, hogy csak a nevét tudjuk, és a DAB ezt is elérte.
Teljesen más embernek érzem magam és őszintén szólva nagyon másnak érzem magam a mindennapokban is. Hosszú munka, nem egy napos, de ez a tanfolyam segített megszabadulni a szégyentől és a magam elé állított korlátoktól. Segített abban, hogy örüljek magamnak, élvezzem a művészetet és azt a tapasztalatot, hogy a másikat ajándéknak, eszköznek lássam, aki segít abban, hogy jobb legyek. Úgy gondolom, hogy a projektben szerzett tapasztalataimnak sok köze van a szépséghez. Hiszem, hogy a szépség a jóról való elmélkedés, a jó megnyilvánulása ebben a világban, és a művészeten keresztül képesek vagyunk megszemélyesíteni ezt a szépséget, amely elvontnak tűnik, de bennünk van, és a művészet az eszköz arra, hogy kihozzuk a bennünk lévő szépséget, hogy kiemeljük a dolgok és az emberek szépségét.
2022 – SZÉPségben és SZÉPségen keresztül – Cuba
Mindannyian képesek vagyunk alkotni és mi magunk szabunk ennek határokat. Ez a tanfolyam szükséges ahhoz, hogy felfedezzük magunkban, hogyan hozhatunk ki magunkból minden művészit, a bennünk rejlő művészetet. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon hasznos tapasztalat volt mindenki számára.
A tanfolyam során megértettem, hogy “a szépség a szemlélő szemében van”.
Megértettem, hogy az élet és annak minden egyes részletének megbecsülése az, ami valóban különbséget tesz. Tehát azzal kezdtem, hogy magamba néztem, magamba néztem, hogy felfedezzem a bennem rejlő szépséget, és aztán ezt felajánlhattam a világnak, és mindent ezzel láthassak magam körül.
Ezek az erőforrások (szépség), amelyeket felfedeztem magamban, különbözőek voltak, mint például az empátia, a szeretet és a kedvesség. Ezért nem nézem többé a körülöttem lévő csúnyát, kegyetlen vagy embertelen dolgokat. Minden lépésemben használom a szépségemet, és képes vagyok empátiával és kedvességgel látni minden jót, ami odakint van.
Mindezt a művészetnek, a kurzusnak és az általa kapott eszközöknek köszönhetően.
Lehet, hogy a világ még mindig ugyanaz, de most már a bennem felfedezett színekkel és szépséggel látom.
Amikor csatlakoztam a ‘Kreativitás szenvedélye’ tanfolyamhoz, egy nagyon bonyolult élethelyzeten mentem keresztül. Féltem, tele voltam bizonytalansággal, és fontos emberek hagytak cserben.
Ma már elmondhatom, hogy ez a tanfolyam több okból is jobbá tette az életemet. Először is, lehetővé tette, hogy a művészeten keresztül gyógyítsam a félelmeimet és a bizonytalanságomat a mozgás és a másikkal való találkozás gyakorlatai segítségével csatornázzam le. Másodszor, gyönyörű embereket ismertem meg akik most már részemmé váltak és én is a részükké váltam. Harmadszor, megismerhettem az identitás többszörös konnotációit és azt, hogy hogyan lehet az egyszerre az integráció és a dezintegráció tünete. Végül pedig, képes voltam más szemmel látni az életet, azaz optimizmussal és egy jobb jövőbe vetett reménnyel. Ez a lehetőség visszaadta bennem a vágyat, hogy álmodjak, és hogy higgyek a változás és az átalakulás folyamataiban, úgy közösségi mint egyéni szinten. Ha ki kellene emelnem valamit, ami egyedülálló és rendkívüli ezzel a tanfolyammal kapcsolatban, akkor az az, hogy lehetőséget ad a résztvevőknek, hogy önmaguk lehessenek, anélkül, hogy a többiek ítéleteitől, elutasításától, vagy bántásaitól kellene félniük. Ez nemcsak a kreatív szabadság, hanem a kulturális, identitásbeli és művészi szabadság tere is. Ez teszi lehetővé, hogy ennek a csodálatos együtt töltött időnek a végén a folyamat minden szakaszában, tanulónak és tanárnak éreztem magam, mert mindenkitől tanultam, és úgy érzem, hogy legbelül az osztálytársaim is tanultak tőlem. A szépségről alkotott felfogásom ma már kevésbé igényes és igazságosabb, a szépség a hitelesség sokféleségben való elfogadásának a képessége.
Újra felfedeztem, hogy az élet nem arról szól, amit a közönség előtt láthatunk, hanem azokról a pillanatokról, amikor a csend és a másik tekintete át tudta alakítani a pillanatokat. Számomra ez egy módja volt annak, hogy meggyógyítsam a magamhoz és a világhoz való viszonyomat, ilyen egyszerű módon, mert szeretem, amikor azt halljuk: “A jelenléted önmagában elég, függetlenül attól, hogy mennyit tudsz vagy nem tudsz hozzátenni”.
A szabadságot, hogy legyek, hogy a mostban éljek, anélkül, hogy a múlton bosszankodnék, vagy kétségbeesnék a jövő miatt, azért tudtam elérni ebben a térben, mert a tanárommal való párbeszéd, aki arra bátorított, hogy engedjem el magam, aki empátiát sugárzott, és az osztálytársaim arca, akikben látni lehetett a megmutatkozástól való félelmet, egy kollektív félelmet, arra motivált, hogy csökkentsem a védekezésemet. Éreztem, hogy része vagyok annak, ami történik, bár soha nem állt szándékomban integrálódni, mert amikor az ember úgy dönt, hogy megnyílik, hogy nem tartja vissza azt, ami nyomaszt minket, és ezt egy csoport előtt felismeri, akkor a gyógyulás következik. Az apró dolgokban, szinte szó nélkül, anélkül, hogy bármit is bizonyítani akartam volna, ekkor fedeztem fel, hogy csak arra van szükségem, hogy önmagam legyek. Így a workshop után számomra semmi sem maradt a régi. Továbbra is az állandó nyitottság útját járom a másik felé, nem vagyok közömbös a jelentéktelenek iránt sem, legyen az a csend pillanata, a másokkal való érintkezés, mert tudom, hogy ott megtalálhatom önmagam.
A szépség mindenben megtalálható. Nem hiszem, hogy van bármi is, amiben ne lenne egy csipetnyi szépség. De amikor erre hivatkozunk, amennyire én értem, akkor arra a belső igényre utalunk, hogy az embernek szüksége van arra, hogy megoldásokat, kiutakat keressen, talán az igazság vagy a jó, valami olyasmi keresésére, ami meghalad minket; még a szigorú körülmények között is. Így nézve, bár nem hiszem, hogy értem ennek a fogalomnak a valódi jelentését, a szépség keresése mindannyiunkban veleszületett, és nem hiszem, hogy van olyan ember, aki ne keresné, még ha az ellenkező irányba, a kárhozat felé haladunk is, mert mindannyian megpróbáljuk meglátni a fényt a sötétségben, nem vagyunk a sötétség lényei. És én valóban megláttam a szépséget a faragókban.
Hol láttam? Nos, minden tevékenységből, amit végeztek, nagyszerű szépség sugárzott, mert minden cselekedet, mind a tanított órák, amelyek az önismeretet lehetővé tevő eszközök voltak, mind a gyakorlati órák lehetővé tették olyan terek létrehozását, amelyek elősegítették, hogy az egyszerű látszaton túlra lássunk. A másikkal való találkozás egy olyan ugrás, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megtaláljuk önmagunkat, és én a szépséget pontosan azokban az eszközökben látom, amelyek előhozták a belső nyomorúság egy részét, és arra késztettek minket, hogy a másik arcára összpontosítsunk, és meglássuk az igazság felvillanásait. Számomra nincs gyorsabb módja a világ megértésének, mint megpróbálni megérteni egy másik lényt, az emberi kapcsolatok megmentenek, az empátia is, és a szépség kétségtelenül csatlakozik hozzájuk.
A kurzus első része – a SZÉPségben és SZÉPségen keresztül – és a második része – A Kreativitás Szenvedélye – két nagyon különböző változatai önmagamnak, ahogy az utam előre haladt és újabb érdeklődési területek jelentek meg
De ha van valami közös a két részben az az, hogy segítettek kilépni a komfortzónámból. Az első részben egy ismeretlen térrel álltam szemben, ismeretlen emberekkel, akik később barátok és útitársak lettek a szépség (újra)felfedezése felé vezető úton. A második részben legyőztem a lámpalázamat, és részt vettem a függöny mögötti mozgásos tevékenységben. Elmondhatom tehát, hogy ezek az élmények két olyan fordulópontot jelentettek az életemben, amelyek átalakítottak: megváltoztatták a körömben lévő emberekhez való viszonyulásomat és azok értékelését, megváltoztatták a gondolkodásmódomat és a cselekedeteimet, és, hogy más szemszögből nézzem a dolgokat
A szépség szubjektív fogalom. Számomra az egyik legszebb dolog, az ÉLET, mert olyan mint egy hernyó, ami átalakul pillangóvá, vagyis egy folyamat, ami állandó átalakuláson megy keresztül és amelynek különböző szakaszai lehetnek: némelyik fájdalmas, némelyik boldog.
2023-ban megtanultam másképp nézni, gondolkodni és reflektálni a dolgokról. Sok leckét kaptam, amelyek révén sok mindent megtanulhattam. Megtanultam például, hogy az életben vannak emberek, akik azért jönnek, hogy megtanítsanak valamit, aztán elmennek (ez a tanítás fájdalmas is lehet, de erre a módszerre volt szükség, hogy tanuljunk), vannak olyanok is, akik egész életükben ott voltak, és hirtelen elmennek, és vannak olyanok is, akik látszólag egy röpke időre jönnek, és végül maradnak.
